2018. már 30.

[Rácalmás] - Április 14.-én robotok lepik el a Jankovich Kúriát

írta: SikerEmber
[Rácalmás] - Április 14.-én robotok lepik el a Jankovich Kúriát

Április 14-én, szombaton egy izgalmas, több generációt is megszólító tematikus programsorozat várják a polgárokat a rácalmási Jankovich-kúriában. Középpontban a jövő, azaz a digitális világ, a robotok kora, a robotika. Az Út a jövőbe – Robotika című rendezvényről a szervező Vállalkozók Rácalmásért Egyesület elnöke, Szabó András beszélt a Sikerember blognak.

 A digitális fejlődés, a robotika már most meghatározza mindennapjainkat és a szakemberek szerint mindez hatványozottan igaz lesz a közeljövőre is. E változásokra pedig készülni kell, hiszen érinti a munka világát, az oktatást, a cégek és vállalkozások működését, innovációs lehetőségeit, de az egyéneket és a családokat is.

fb-racrobotech.png

E tendenciák ismeretében döntött úgy a Vállalkozók Rácalmásért Egyesület, hogy egy tematikus, mindenki számára nyitott program keretében foglalkozik e témával. Az április 14-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvény két fő pillére épül. Egyrészt, olyan kiállítókat sikerült Rácalmásra csábítani, akik a robotika, a programozás, vagy éppen az oktatás területén a hazai és a nemzetközi élvonalat jelentik.

A másik fontos pillért az izgalmas több tudományterületet is érintő előadások jelentik majd.

Képtalálat a következőre: „hegesztő robot”

A hegesztéstechnikában használt robotokról a Dunaújvárosi Egyetem kutatómérnöke Pogonyi Tibor tart előadást, az ipari robotok széleskörű felhasználásáról pedig a kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Vesz-Mont 2000 Kft. munkatársa osztja meg tapasztalatait.

Itt lesz Pőcze Judit, a Vive Lab Ergo Kft., aki a mozdulatelemzés alapján kialakított munkahelyek lehetőségeit mutatja be. Járai Tamás „Scifitől a valósáig” című előadása pedig több, jelenleg is zajló fejlesztést elemez majd. A programsorozatot Gurics Gábor, a Logiszkul munkatárságának prezentációja zárja „Robotika az oktatásban” címmel.

Szabó Andrást arról is kérdeztük, kik számára lehet igazán vonzó a robotika rejtelmeit és jövőjét bemutató nagyívű rendezvény?

 

- E díjmentesen látogatható program összeállításakor törekedtünk arra, hogy több generációt megszólítsunk és egy olyan igazi tartalmas családi programot szervezzünk, amely egy nagyon érdekes és aktuális témát jár körül. A már említett kínálat mellett számos kiegészítő eseménnyel is várjuk a rácalmási Jankovich-kúriába kilátogatókat.

A gasztronómiai élmények kedvelőinek jelezném, hogy a Gasztro-sarokban kézműves házi sajtok, fagyi, fánk, kürtöskalács várja majd robottechnikai bemutató érdeklődőit.

Ugyancsak a kúriában párhuzamosan zajlik majd egy borkóstolóval egybekötött borverseny is, tehát a borkultúra szerelmesei is bátran választhatnak minket ezen a szombaton.

Természetesen a legkisebbekről sem feledkeztünk meg, őket a tematikus kiállításon Lego-robotok, Lego város és robotika játszóház várja majd, sőt egy légvár is lehetőséget nyújt a mozgalmas kikapcsolódásra.

Téged is érdekelnek a robotok? Érdekel, hogyan működnek, mit tudnak és mire jók? Szívesen találkoznál R2D2-val a StarWars c. film egyik fő robot szereplőjével?

 

Kattints most, és nyomd meg az "Érdekel" vagy az "Ott leszek" gombot ezen a Facebook eseményen, hogy Te is ott legyél ezen a szuper díjmentes rendezvényen. 

Itt találod a részletes programokat és további információkat is...

SzaSza
NapiHami csoport - www.napihami.hu

Szólj hozzá