2018. máj 18.

[Dunaújváros] - Tudatosan választott célok – kiemelkedő eredmények!

írta: SikerEmber
[Dunaújváros] - Tudatosan választott célok – kiemelkedő eredmények!

Beszélgetés Takács Istvánné Marcsival, az egyik legnagyobb hazai Lakástakarékpénztár csoport vezetőjével az eddig elért eredményekről, a szenvedéllyel és küldetéssel végzett munka értékéről, valamint a közeljövő dinamikus növekedést ígérő terveiről. 

Bizonyára számos olvasónknak nem kell bemutatnunk nyilatkozónkat, aki immáron kilenc éve dolgozik kimagasló eredményekkel Európa első számú lakástakarék pénztárának magyarországi leányvállalatánál. Az általa vezetett és folyamatosan fejlődő, főként Dunaújváros és térségében dolgozó csoport az utóbbi években figyelemre méltó teljesítményt nyújtott.

A következőkben csak két számot említenénk, bizonyítva főhősünk elkötelezettségét, munkabírását és csapatépítő tevékenységét. Az általa irányított team tavalyi mérlege 2,7 milliárd forintot mutat, vagyis néhány év megtakarítás után ennyi pénzt tudnak majd lakáscélra fordítani az ügyfeleik. Emellett 480 millió forintnyi kihelyezett hitellel is tudták segíteni a hozzájuk fordulókat.

 

- A munkám a hobbim, meglehet ez sokak számára közhelyesnek tűnhet, ám én mégis így működöm. Szenvedélyesen szeretem a munkámat, mert a valóban sokrétű feladatok mellett minden nap érnek olyan pozitív élmények, amelyekért érdemes reggelente újra és újra elindulni.

takacsne_marcsi_csillaggal.jpg

A mindennapi ügyintézés mellett a család jelenti számomra a másik fő pillért az életemben. Büszkén említhetem, hogy van négy gyermekem és öt unokám. Tehát a családi feladatok menedzselése is gyakorta szép kihívással jár – meséli nyilatkozónk, aki átható lendülettel fogalmazza meg és adja át, miért is találta meg önmagát munkájában és milyen értékek és célok mentén dolgozik.

- A legfontosabb, ami engem is motivál a mindennapokban, hogy abban tudjuk segíteni az embereket, hogy megvalósítsák egyéni és közösségi lakáscéljaikat. Ügyfeleinknek teljes körű szolgáltatásokat nyújtunk, végig támogatjuk őket a lehető legjobb lehetőségek feltárásában és kiválasztásában, valamint egy-egy megkötött szerződés után sem engedjük el a kezüket, ott vagyunk mellettük, bármikor is legyen ránk szüksége.

Mindehhez egy jó csapat kell! Az én kezem alatt jelenleg 23 kolléga dolgozik, közös célok és értékek mentén. Örömmel tölt el az is, hogy a tisztességesen elvégzett munkáért egzisztenciális biztonságot és folyamatos fejlődést, karrierutat tudunk kínálni a kollégának. Úgy vélem, ez a teljesítményelvű, korrekt hozzáállás és kiszámíthatóság nagyon fontos a mai világban – ad betekintést vezetői filozófiájába a rutinos értékesítési csoport alapító, akitől arra is kíváncsiak voltunk, milyen terveket dédelget a közeljövőt tekintve:

022_regionalis_kinevezesi_sumeg_22.jpg

- Üzleti tervünkben is megfogalmaztam, hogy tovább szeretném bővíteni a csapatot legalább ötven fővel, hiszem úgy látom, hogy adott az idő, a további piaci lehetőségek feltárására, a dinamikus fejlődésre. E céljaink megvalósításához természetesen új, frissen belépő kollégákat várunk. Nyitottak vagyunk mindenki felé, aki rendelkezik érettségivel, hajlandó tanulni és motivált.

Pénzügyi képzettség, tapasztalat előnyt jelent, de nem kötelező elvárás. Nagy előny a hozzánk csatlakozni vágyók számára, hogy van egy belső képzési rendszerünk, egy akadémiánk, amely minden szükséges szakmai képzést megad a jelentkezőknek, hogy elinduljanak a pályán. Később ha már ott vannak és pályára álltak, akkor fokozatosan elsajátíthassák a friss szakmai ismereteket és új impulzusokkal találkozzanak.

Egy alapvető dolgot én mindig el szoktam mondani a leendő kollégának: fontos, hogy legyenek jól megfogalmazott, tudatosan választott céljaik, amelyekért képesek lendületesen dolgozni és haladni előre: lépésről lépésre, ha ez megvan, akkor már érdemes belevágni ebbe hatalmas perspektívákat kínáló kalandba.

Fontos megemlíteni azt is, hogy az elérhető jövedelem mellett számos más juttatással, szolgáltatással is támogatjuk a munkatársainkat. Bízom abban, hogy ez a pálya vonzó lehet olyan cél- és sikerorientált emberek számára is, akik a rendelkeznek vezetői szemléletmóddal és kompetenciákkal. A mai felgyorsult, digitális világban könnyen megtalálnak bennünket az ügyfelek és a munkatársjelöltek is.

Marcsit a +36 70 944  2869-es telefonszámon tudod elérni, ha szeretnél érdeklődni nála a lehetőségeket illetően.

 SzaSza
NapiHami csoport - www.napihami.hu

Szólj hozzá