Legyünk fa a víz partján, beszélgetés Böttger Antal református lelkésszel

Gondolom, erről az egyházak másként vélekednek. Első beszélgető partnerem, Böttger Antal református lelkész.

Hadd idézzem mindjárt az első Zsoltárt a Bibliából - kezdi válaszát a hitoktatóként is tevékenykedő lelkész. „Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.”

Tehát valamiképpen itt is megjelenik a siker gondolata. Hogy hogyan kerül a Bibliába ez a fogalom? Pontosan úgy, hogy ennek megvan a maga helye az életünkben, csak újabban az értelmezése valóban a pénz, hatalom, a ranglétrán való feljebb jutás gondolatai köré csoportosul. A Biblia erre azt mondja, hogy az az ember lesz sikeres, eredményes, annak lesz gyümölcsöző, termékeny az élete, aki az Isten útján jár, aki nem csúfolkodik, aki nem áll be a bűnösök közé, hanem e helyett az Isten törvényei szerint gondolkodik, annak megvalósításán dolgozik. Az ilyen ember olyan, mint a víz mellé ültetett fa, amelyik mindig jut tápanyaghoz, fel tudja venni a nedvességet és idejében meghozza a gyümölcsét. Ha valaki termékeny életet él, hasznos életet mondhat magáénak, ez a mi értelmezésünk szerint a siker.

Hogy látja, mindez működik?

Hogyne, csak nyilván nem olyan látványos, mint az, hogy mennyi pénzt raktam össze, vagy, hogy az idei évben lecseréltem-e az autómat. A mi hitvilágunk szerint a siker abban mérhető, hogy tudsz e megelégedett lenni, vagy szereted- e a munkádat, otthon vagy-e a családodban, le tudsz-e lassulni, fordítasz-e elég időt a szeretteidre. Ekkor olyan értékekről beszélünk, ami talán ma hiánycikk, de ezek működése az igazi siker.

Személy szerint Böttger Antalnak, mi a siker?

Sikernek élem meg, ha a feleségemet mosolyogni látom, ha valamelyik gyermekem valaminek örülni tud, jó hírrel hív fel, akkor is, ha nem vagyok direktben részese, de ott vagyok mögötte. A gyülekezeti munkámban sikernek érzem azt, ha akár megrekedt, akár útmutatást kereső ember, vagy akárcsak valamiképp a látókörömbe került ember valamennyire másképpen mehet el tőlem egy találkozásunk után. Gyógyultan, vigasztaltan, reménységgel, útra találással, vagy egy jó ötlettel, jó benyomással, de mindenképpen valami gazdagsággal, többel. Nem mindig történik meg a csoda, de ilyet ne is várjon senki, hiszen az a hollywood-i álomvilág. De egy ilyen találkozás lehet valaminek a kezdete, adott esetben lehet csak egyetlen lépés. Önmagában a másik ember meghallgatása is nyereség lehet. Én ennél azonban mindig többre vágyom.

Mi az, amit kevésbé sikeresnek él meg?

Talán az, hogy a mai magyar társadalomban nagyon kicsi a nyitottság az egyházak felé. Ennek sok oka van, de ezt most hosszú lenne kibontani. Dunaújvárosra hatványozottan igaz a kijelentés. Ha szabad így mondani nagyon sokan vagyunk, akik az embereket szeretnénk megszólítani. Egyházak, egyéb vallási szervezetek, a sport, a kultúra. S mindannyian az emberek egész kevés szabadidejére apellálunk. Mi azt szeretnénk, hogy az illető ember egész élete legyen Krisztusé, s abban találja meg a helyét. Nem csak az egyházban, de a sportban, a munkájában, a szabadidejében, a kultúrában, tehát ez hassa át az egész életét. Itt ilyenkor egy irányállítás történhet, amikor az illető tisztába kerül azzal, hogy ő életre szóló és örök reménységgel rendelkezik, hogy valami változás történt az életében. Itt történik meg az, hogy az időfaktor kivehető a történetből, hiszen ha áthat minket a hitünk, akkor ezt már nem tekintjük feladatnak.

Feladat marad viszont a templomba járás?

Mondjuk úgy, marad a templomba járás, de nem feladatként.  Én mindig azt mondom, hogy anélkül nem fog menni. Gondoljunk csak bele, ha ég a tűz és kiveszek egy égő hasábot és kirakom a tűz mellé, az egyedül beszenesedik. Kereszténynek lenni, az nem szóló történet, közösségi életforma. Jézus is közösséget szervezett. Hiszen, hogyan mondhatnám azt, hogy beletartozom a családomba, ha soha nem ülök velük egy asztalnál? Akkor az milyen beletartozás? A családnak, a gyülekezetnek együtt van ereje, vonzása, dinamikája.

Lehet-e sikert elérni a fiataloknál?

Határozottan igen.

Van-e remény a jövő generációban?

Feltétlenül. Ha gyermekként valaki bekerül az egyház látókörébe, jár hittanra, akkor valamit beletöltünk a fejébe, jó esetben a szívébe is. Majd jön a kamasz kor, a nem érek rá erre korszak. Lazulnak a kötelékek. Jönnek a különféle egyéb programok, vagy egy nem hívő udvarló, barátnő, s elkezdenek a szálak gyengülni. Abban azonban biztos vagyok, hogy azoknál, akik nem engedik a szálak gyengülését, ők megtalálják magukat körünkben. Azok pedig, akik eltávolodnak, de a magvetés megtörtént gyermekkorban, ők sokszor bizonyos élethelyzetekben találnak vissza, a tékozló bárányok visszatérnek. S ez is siker!

Beszter
NapiHami csoport - www.napihami.hu