Például a hit fontosságára, vagy arra, hogy létezik-e a boldogság. Beszélgetőpartnerem, Baltási Nándor, katolikus plébános, aki 2015 augusztusa óta ismét városunkban tevékenykedik.

Mit jelentett a visszatérés, mennyi idő telt el?

30 év. A 80-as évek közepén dolgoztam itt, s aztán sem kerültem túl messzire, hiszen Pusztaszabolcs, Iváncsa, Adony tartozott a hatáskörömbe, s a hivatalos dolgok akkor is Dunaújvároshoz kötöttek. Érdekes volt látni ennyi idő múltán a felnőtt fiatalokat, családdal, vagy akár már nagyszülőként.

Milyen az aktivitás a hívek körében?

Ez egy történelmi korszakonként változó dolog. Például a háború utántól 1956-57-ig szinte változatlan a szentségi aktivitás, majd csökken, s ellaposodik a görbe. Újabb kiugrás a 80-as évek vége, 90-es évek elején volt, majd ez is elcsendesült.

Mi a keresztény hitvilágban a siker?

Ha visszamegyünk az alapokig, akkor a hitünk alapja Krisztus személye. S feltehetjük a kérdést, Krisztus sikeres volt? Persze én azt mondom, hogy igen, hiszen a küldetését, a megváltást beteljesítette, ugyanakkor elítélték és keresztre feszítették, tehát sikeres volt?

Hadd meséljek el egy rövid történetet, így talán érthetővé válik a sokféle gondolatom a sikerről: Pusztaszabolcson volt egy hölgy, egy kántor, aki elment karmelitának. Ez az egyik legszigorúbb női rend. Három alap fogadalmuk, mint minden rendé a szegénység, tisztaság, engedelmesség. A profiljuk pedig az imájukkal való részvétel a társadalomban. Egész napjuk az imára épül, ők nem jönnek ki a kolostorból, kizárólag imádkoznak. Sokszor kérdezik tőlem, akik ismerték őt - hiszen néha meglátogatom -, hogy boldog-e, megtalálta-e önmagát? Én erre csak azt tudom mondani, hogy az ember nem azért megy szerzetesnek, választja ezt az életet, hogy önmagát keresse, nem azért megy oda, hogy boldog legyen. Nem alkalmazhatóak ezek a fogalmak erre a világra. Így ez az érzésem a siker fogalmával is, hogy nem nagyon alkalmazható a hit világára.

Mi a siker Baltási Nándornak?

Ha látok jól működő, jó családokat, jól nevelt gyerekekkel, jól gondolkodó szülőkkel, nagyszülőkkel, akik rendben élnek, jól állnak a világhoz. Persze én is ember vagyok, s például Bridzsezek a barátaimmal. Ha egy jó bemondást jól le tudok játszani, az egy pillanatnyi siker, ami mondjuk a következő bukásig tart. Itt nyakon csíptük a sikert!

Aztán vegyük csak a következőt: televíziós műsorok, celebek, hatalmas pénzek, az most siker? Hollyvood-ban miért van annyi öngyilkosság, hiszen azt gondolnánk innen, hogy ott sok sikeres ember él…

Mi a helyzet a boldogsággal?

A boldogság egy igen foglalt fogalom /és igen ott vannak Jézus boldogságai, boldogok a lelki szegények…/. Olyan sok esetben használjuk már ezt a kifejezést. Talán a nyugodt lelkiismeret, lelki egyensúly. Én ezt tekintem boldogságnak.

Mit gondoljunk a hitről?

Egyszerű példákat hoznék először: azért megyünk a pékségbe kenyeret venni, mert hisszük, hogy a pék tiszta lisztből készíti a kenyeret. Azért vesszük be a gyógyszert, mert hisszük, hogy az egyformának tűnő bogyókból nekünk éppen az az összetételű a jó, s abban az is van benne, amit ráírtak. Ilyen fajta hittel tele van az életünk.

S van egy sokkal erősebb hit, amire az életünket tesszük rá, ehhez egy sokkal nagyobb bizonyosság kell. Példaként visszatérhetek a hölgyhöz, aki bevonult a kolostorba, de hozok egy történetet a saját életemből: civil koromban sziklát másztam, s volt egy Dirnberger nevű osztrák hegymászó, aki egy barátjával mászott, felértek a csúcsra, picit napoztak, megpihentek, s jöttek lefelé. Ekkor leszállt a köd. Egy párkányon voltak, s mondja a barátja, hogy most már nem kell újabb kötél, mert itt van az alja, Dirnberger úgy gondolta, hogy van még egy kötélnyi mélység alattuk – tudni kell, hogy egy kötél 40 méter -, tehát 2 méter, vagy 40 méter?!, s a társa leugrott. Olyannyira biztos volt benne, hogy alattuk közel a föld. Ő nagyon bízott magában.
A hit nem ilyen semmibe ugrás, de mégis az, hiszen ráteszem magam erre a bizonyosságra. A hit egy tudás, hiszen minél erősebb a forrás, annál biztosabb vagyok benne.

Beszélgetésünket, ami egyébként leírhatatlanul szerteágazó volt, az emberek két csoportba sorolásával zárta a plébános: kétféle ember van, az egyik, aki úgy gondolja, hogy Isten azért teremtette a világot, hogy legyen egy hely, ahol ő jól érzi magát, a másik fajta ember pedig azt mondja, hogy azért teremtett engem az Isten, hogy a világ jobb legyen az által, hogy én vagyok. Ez egy nagyon jól elkülöníthető két típus az emberek között. Kívánom, hogy a második csoportba tartozó emberek legyenek többen! Visszatérve az eredeti kérdéséhez, ez siker lenne!

Beszter
NapiHami csoport - www.napihami.hu